Intézményi foglalkozások

Póni a bölcsődében

A bölcsődés gyerekek alapvető tanulási formája az utánzás és a játék. Ezt kihasználva tervezzük és koordináljuk a foglalkozásokat. Az állatok biztonságos megközelítését, a velük szemben mutatott helyes viselkedést utánzás után tanulják meg a gyerekek. Mindent megmutatunk, mindig pozitív példával járunk elöl.

A gyermekek ebben a korban igen rövid ideig tudják a figyelmüket ráirányítani egy tevékenységre, így konkrét feladatok helyett a pónikkal való interakció kerül a középpontba. A pónik fésülésével, simogatásával, etetésével elsősorban az érzékelés, észlelés, nagymozgások, testséma, egyensúly, szem-kéz koordináció, finommotorika, szociális képességek és kommunikáció fejlődik.

További képek megtekintéséhez KATTINTS IDE.

Póni az óvodában

Az óvodás gyermekek figyelmét egyre hosszabb ideig lehet lekötni. A pónikkal való ismerkedés (simogatás, fésülés, etetés) mellett életkortól és csoportösszetételtől függően rövidebb – hosszabb feladatokkal színesíthető a program. A foglalkozások során már strukturáltabb, játékos feladatokkal ismerkedünk a felelős állattartással, bővítjük a gyerekek általános ismereteinek körét. A rendszeresen megvalósuló foglalkozások a kognitív-, motoros-, szociális és kreatív képességek, valamint a kommunikációs képesség fejlődését is támogatják. A pónival kapcsolatos szabályok betartása segíti a szabálytudat kialakulását, megszilárdulását.

A csoportlétszámtól, a gyermekek korától és a rendelkezésre álló időtől függően állítjuk össze a foglalkozást. Az első alkalmak mindig a pónikkal való ismerkedésről, az alapvető tudnivalók és szabályok megismeréséről és elsajátításáról szólnak. Később már barangolunk a színek, formák, számok birodalmában. Ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó mesékkel, versekkel, történetekkel készülünk, lehetőség szerint mozgással kiegészítve.

További képek megtekintéséhez KATTINTS IDE.

Póni az iskolában

Az iskolás gyermekek körében a képességfejlesztésen túl az élménypedagógia eszközeivel segítjük a tanulást. A póni, mint motiváló erő jelenik meg a foglalkozás során. Segítségével olyan tanulásra alkalmas teret biztosítunk, mely támogatja az elsajátításra váró tudásanyag könnyebb feldolgozását és elraktározását, az elsajátított tudás elmélyítését, a gyakorlást. A foglalkozás a pedagógussal egyeztetve illeszkedik a tanulók aktuális tudásszintjéhez, kapcsolódik ismereteikhez.

A póni asszisztált foglalkozás alkalmas arra, hogy segítse a csoport, vagy osztály együttműködését, kommunikációját, növelje a gyermekek tolerancia szintjét, fejlessze empátiás képességüket.

 

További képek megtekintéséhez KATTINTS IDE.

Póni a felnőtt ellátásban

A játék minden korosztálynak – fiataltól az idősekig – alapvető szükséglete. Idős korban segít a fizikális és mentális aktivitás és szellemi frissesség megőrzésében. Jótékony hatásai miatt elsősorban játékos gyakorlatokkal támogatjuk klienseink fejlődését. A fejlesztés érinti a kognitív területeket (érzékelés, észlelés, rövidtávú emlékezet, logikus – probléma megoldó gondolkodás, téri – és időbeli tájékozódás) és késlelteti a kognitív funkciók leépülését. Valamint hozzájárul a kommunikáció (beszédértés és beszédprodukció), a szociális képességek és a kreativitás szinten tartásához, fejlődéséhez.

A póni, mint motiváció jelenik meg a foglalkozásokon. Az állatokkal való munka során megfigyelhető a szorongás és a stressz csökkenése, hatékonyabbá válik az érzelem – és magatartás szabályozás. Az állat jelenléte segíti a szociális kapcsolatok kiépülését. A póni által tanulhatnak a résztvevők a felelős állattartásról az állatokkal való bánásmódról.

A szabadban tervezett program hozzájárul az általános közérzet javulásához, a szükségletekhez és képességekhez igazodó mozgással töltött idő pedig a nagymozgások és finommotorika fejlődéséhez.

További képek megtekintéséhez KATTINTS IDE.